2014. július 24., csütörtök

Svájci gyökérkenyér

Puccosabb nevén pain paillasse. Trollanyu receptje alapján, némi változtatással.
Photo by Phinkee (POOL)

35 dkg kenyérliszt
15 dkg teljes kiőrlésű liszt

10 dkg zabpehely
4 dl langyos víz
kb 1 dkg friss élesztő
1 csapott evőkanál só
1 csapott mokkáskanál cukor


Minden hozzávalót bepakoltam a kenyérsütőgép üstjébe, és a dagasztás-kelesztés dolgát rábíztam. Amúgy az eredeti recept szerint nem kellene agyondagasztani, mert egy sűrűbb nokedlitészta állagú valamit kell kapnunk. Nem hagytam olyan sokáig kelni, mint kellett volna, nálam ez körülbelül 6 órát jelentett, de így is nagyon jó állagú kenyérke lett belőle. Erősen lisztezett felületen veknit formáztam (legalábbis próbáltam, mert rettentően ragadós volt), majd sütőfóliával bélelt tepsire tettem és tekertem rajta kettőt (először az egyik végét, utána a másikat). 200 fokra előmelegített sütőben kb 45 percet sütöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése